Ennél több kell egy rangadóhoz

UVSE- FTC 7-8

Markovits Kálmán 2005 Gyermek Bajnokság

Rengeteg hibával játszottuk le első rangadónkat. Mint, ahogy azt vártuk ellenfelünk fizikai fölényét kihasználva szinte minden támadást befejezését centerben erőltette kisebb testűekről való bemozgással. Sajnos bekkelésben borzasztóan sok helyezkedési hibát vétettünk, amelyből 3-4 büntetőt és több kiállítást kaptunk. Az utolsó negyedre el is fogytak védőink. Támadásban százszázalékos helyzeteket és büntetőt is kihagytunk. Fórban sokszor nem sikerült a legjobb pozícióban lévő csapattársat megtalálni, olykor pedig a rossz passzok miatt maradtak ki lehetőségeink. 
Sokat tanultunk a mérkőzésből és a felsoroltakra oda kell figyelnünk, hiszen még 4-5 hasonló mérkőzés vár ránk, amelyet mi szeretnénk megnyerni.