Ezüstérmes az UVSE a LEN Kupában

Benczur Márton csapata a fináléban nagy csatában 10-9-es vereséget szenvedett az olasz Ekipe Orizzonte Catania együttesétől, a rendkívül erős mezőnyben így a második helyen zárt. 

Kimondottan jól kezdett az UVSE (ezt a meccset is a helyszínen tekintette meg Bíró Attila szövetségi kapitány), hiszen az első negyedben Szücs Gabriellaemberelőnyből lőtt góljával megszerezte a vezetést, majd minden cataniai gólra volt válasza. Így Antal Dóra és Faragó Kamilla találata egyaránt vezetést ért, s 3-2-vel ment az első szünetre a csapat.

A második menet sajnos már kevésbé volt sikeres. Kevésbé, mert az állandó fór-hátrány karakterű pillanatokból sokkal rosszabbul jött ki. Kimaradtak az előnyök, csupán Parkes Rebecca akciója ért gólt, míg átellenben egy fór beakadt (Marletta), miközben három akciógól is terhelte Gangl Edina kapuját. A nagyszünetben így 6-4-re vezetett a tavalyi Euroliga bronzérmese.

Fordulás után egy remekbeszabott akció után Kiss Eszter helyezte a labdát a falból Gorlero kapujába, összeállt ismét a hátsó fal, s az első negyed ismétlődött meg. Szücs Gabriella és Keszthelyi Rita lőtt gólt, odaát azonban kétszer is volt válasz, ezáltal 8-7-es Orizzonte-előnnyel zárult a harmadik menet.

A záró felvonás jól indult, hiszen a remeklő Szücs egyenlített, ám hiába volt lehetősége az egyenlítésre is, nem sikerült. Palmieri és Bianconi ellenben eredményes volt, így a végén Jamie Neushul találata a szépítésre volt elegendő. Benczur Márton csapata így ezüstérmes lett a LEN-kupában, amelynek értékéről mindent elmond, hogy három tavalyi Euroliga-négyes döntős együttes szerepelt. Szóval, a kalapemelés jár az UVSE előtt!

Női LEN-kupa, négyes döntő, Kirishi  
Döntő  
Ekipe Orizzonte Catania (olasz)–UVSE-Hunguest Hotels 10-9 (2-3, 4-1, 2-3, 2-2)  
Gólszerzők:
 Bianconi 3, Riccioli 2, Palmieri, Marletta, Aiello, van der Sloot, Koolhaas, ill. Szücs G. 3, Keszthelyi, J. Neushul, Antal, Faragó K., Parkes, Kiss E.

 

Forrás:mvlsz.hu