A gólkülönbség biztató, a játék nem annyira

Rusorán Péter Gyermek 2004 Bajnokság

2018. január 13.  15.00 óra     Népligeti Uszoda

UVSE I.     -     OSC II.     23    -   4  (4:0,7:2,6:1,6:1)
Gól:  Barics Bence 5, Fekete Paolo 4, Dóczi Márton 2, Dani Péter 1, Szegedi Panni 1, Dányi Barnabás 1, Lengyel Bálint 3, Gidófalvy Elemér 2, Besenyei Áron 4

Kis József: Egy nyúlfarknyi szünet után folytatódott a bajnokság alapszakasza. Az ünnepek után éppen kezdtünk visszaszokni az uszoda légkörébe, amikor bajnoki mérkőzést kell(ett) játszanunk. Nem túl ideális, és nem túl érthető ez a sietség, amiért nincs lehetőség legalább néhány hétig felépíteni az elkövetkezendő hónapokat. De nincs mit tenni, játszani kell, és mi játszottunk is, bár ezúttal nem kiemelkedően. Nagyon sok hibával, figyelmetlenül pólóztunk, ami játékost, edzőt egyaránt zavart, kicsit el is keserített. Pozitív, hogy láttuk melyek azok a hiányosságok, melyek kijavítására az elkövetkezendő időben nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk.
A nagy különbségű győzelmünket egy tehetséges 2005-ös születésű – nálunk egy ilyen játékos volt – pólósokból álló csapat ellen értük el, akik pillanatnyilag jóval szerényebb fizikai mutatókkal rendelkeznek. Remélem mindannyian így értékeljük mai sekerünket.