Ismét magukat vertük meg

Markovits Kálmán 2005 Gyermek Bajnokság

 

BVSC- UVSE 9-7

 

UVSE: Csiszer Vince, Szécsi Marcell, Varga Csanád, Gidófalvy Elemér, Márkus Csongor, Prágay Magor, Hegedűs Zerind, Otachy Áron, Mihályi Máté, Drávucz Máté, Béládi András, Hajdú Balázs, Illés László

 

Amióta tétre megy a bajnokság túl pörögve,hibát hibára halmozva játszunk, mintha a fejünkbe lenne ültetve, hogy muszáj nyerni. Természetesen az aktuális ellenfelet mindig meg kell próbálni minden áron legyőzni, de ezt csak higgadtan, letisztult fejjel lehet. 
A mérkőzés első negyedében mindennek az ellenkezőjét csináltuk, amit előtte fél órával és az egész héten beszéltük. Az elejétől úgy kapkodtunk, mintha 4 gólos hátrányból kellene fordítanunk néhány perc alatt. Rohantunk előre, közben kaptuk a gólokat, ötöt is az első negyedbe. A szoros emberfogásnak látszata sincs, amiben az ősszel és a 2004-es bajnokságban is remekeltünk,remekelünk. Sajnos a játékvezető is sújtott bennünket ebben a játékrészben, az ellenfélnek három ötméterest és egy kiállítást adott, a mi támadásainknál végig néma maradt a síp, pedig voltak hasonló szituációk. Igaz, nem ezen múlt az eredmény, de az elején kialakult hátrány meghatározta a végkimenetelt. 
A folytatásban az állandó felzárkózó góljainkra folyamatosan érkezett válasz, így lélekben nem tudtuk megtörni ellenfelünket. A második félidőben már nagyon domináltunk, rengeteg ziccert, fórt, hagytunk ki emellett egy büntetőt is. 
Tanulva az eddigiekből, sokkal nagyobb odafigyelés kell a védekezésben és akkor elöl sem fog ennyiszer megremegni a kéz.