MEGÁLLÍTHATÓ AZ UVSE?

A szakemberek a címvédőt tartják a legnagyobb esélyesnek, de Benczur Márton csapata igyekszik ezzel nem foglalkozni, és előbb az FTC-t legyőzni. A másik elődöntőben a Dunaújváros és a BVSC csap össze. A belépés a meccsekre ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

A férfiak négyes döntője felettébb emlékezetesre sikeredett, egy héttel később következhetnek a hölgyek! Szombaton és vasárnap a Komjádi-uszodában a WATERPOLO.HU Magyar Kupa négyes döntő következik ugyanis, és hasonlóan az urakéhoz, itt is a legjobbak játszanak az éremcsatákban. 

Az első elődöntőben az a Dunaújváros és BVSC mérkőzik meg egymással, amely ez előző sorozatban is ekkor találkozott, és vívott nagyon emlékezetes találkozót a Fabó Éva Sportuszodában. A 10–10-es döntetlent hozó csata után ötméteresekkel a fővárosiak nyertek, s jutottak be a fináléba, s lettek végül ezüstérmesek. A felek bajnoki elődöntőjében is a BVSC volt a jobb, amely ebben az idényben is tartani szeretné ezt a tendenciát. Hogy közel van egymáshoz a két csapat, mi sem bizonyítja jobban, hogy november 15-én tévémeccsen vívott egymással 7–7-es döntetlent. 

Tekintettel arra, hogy az előző héten mindkét alakulat (és az UVSE is) Euroliga-selejtezőt vívott, szerdán pedig bajnokin kellett helytállni, igencsak pörgős időszakról beszélhetünk. 

WATERPOLO.HU Női Magyar Kupa
Négyes döntő, 2017. december 9–10., Budapest, Komjádi-uszoda
Elődöntő – december 9., szombat

Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics–BVSC-Zugló Diapolo, 12:30 - TV: M4 Sport
FTC–UVSE, 14:00
Döntő – december 10., vasárnap, 17:45

 

Teljes cikk: http://www.waterpolo.hu/hir/8085/waterpolo-hu-noi-magyar-kupa--megallithato-az-uvse/hun