A Honvéd utánpótlásának legerősebb korosztályát győztük le „jelentős” gólkülönbséggel

 

Budapesti Markovits Kálmán Gyermek III. Fiú Bajnokság (2011)
Hajós Alfréd Sportuszoda, 2023. október 14.  08.30 óra

Honvéd   -   UVSE I.  4 – 19 (4:6,0:6,0:3,0:4)
Góllövők: Fráter Olivér 5, Gebe Zoltán 4, Both-Buracu Alexander 3, Jeges Tamás 3, 
                 Szabó Benedek 1, Glódi Dániel 1, Király  György 1, Simai Zsombor 1

Kis József:  Rangadót játszottunk a mérkőzések tekintetében „hajnali” időpontban. Ehhez illően álmosan is kezdtünk, de a második negyedtől felpörögtünk és a csapatunk tudásához méltó játékkal győzte le az eddig pontveszteség nélkül a tabella élén álló kiváló ellenfelét.
Készültünk a Honvéd óriási termetű testvérpárosára, de az váratlanul ért minket, hogy a kapuból mezőnybe vezénylik szakembereik egyiküket, így a remélt fizikai fölénnyel próbáltak élni. Nem sikerült, mert ezt az elgondolást remekül hárítottuk, és a megszokott dinamikus játékunkkal felőröltük ellenfelünk legtöbb próbálkozását. Önkritikusan azért be kell vallanom, hogy a center elleni védekezésünk, ebben a játékhelyzetben fiaink helyezkedése, támadásaink utáni visszarendeződésünk még nagyon hiányos, talán ez a leggyengébb pontunk. Megállapítható, hogy a győzelmek ellenére még nagyon sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy igazán jó csapattá érjünk.