Boldogságot érzek, hogy ilyen csapatom van

MOL NŐI OB I. BAJNOKSÁG

 

FTC - UVSE    11 - 10 

"Le a kalappal. Nem tudom felsorolni, hogy mennyi embernek tudnám megköszönni, a vezetőknek, az Elnöm Úrnak. Már csak azt, hogy egyáltalán itt lehetek és rám gondoltak. Próbáltam meghálálni, próbáltuk meghálálni a bizalmát, és úgy néz ki, hogy sikerült. Egy óriási élmény. Még 25 évvel ezelőtt nyertünk a Ferencvárosal bajnoki címet, akkor volt szerencsém belökni az edzőket, és az volt a vágyam, hogy ezt átélhessem, mint edző. A lányok ezt megtették, ez egy óriási ajándék tőlük, és a meccs vége szoros volt, de megcsináltuk. Amit ezek a lányok letették az asztalra egész évben, nem találok szavakat. Meg kell említeni az ellenfelet is, nagyon nagyon erős, méltó ellenfél volt az UVSE nagyon jó stábbal, edzővel. Egy ilyen ellenfelet megverni háromszor egymás után óriási fegyvertény, és úgy érzem, hogy megérdemelten lettünk bajnokok."-nyilatkozott Matajsz Márk az FTC vezetőedzője. 

 

"Egyáltalán nem érzek szomorúságot, a sport ilyen. Egy góllal kaptunk ki, úgy, hogy legalább 50 nagy hibát csináltunk. De senkiért sem cserélném el a csapatomat. Azért mert egyszer nem sikerült megnyerni egy döntőt nincs világvége. Ma úgy érzem, finoman szólva sem álltak mellettünk az égiek, az össze-vissza pattogó labdákkal kezdve. Gratulálok a Fradinak, hogy megnyerték a bajnokságot, 3-0-ra, nincs kérdés. Külön a Márknak hadd gratuláljak, mert azt mondtam neki, hogyha már veszít az ember, akkor ő az egyik olyan kolléga, aki ellen szívesen. Még egyszer gratulálok nekik. Elsősorban boldogságot érzek, hogy ilyen csapatom van. Az egyik legalább gondolat a sportban, hogy nem lehet mindig nyerni. Mi most nem nyertünk."-értékelt Benczur Márton vezetőedző. 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.

Hajrá UVSE!