Döntetlen eredmény a Honvéd - UVSE találkozón

Igazán izgalmas volt az UVSE és a Honvéd találkozója, ahol a vendégeknél Hosnyánszky Norbert parádés játékot mutatott be: csapata első három gólját ő szerezte, és az első hétből is hatot! A végén nem ő adta meg a slusszpoént, hanem Manhercz Ádám, aki 6 másodperccel a vége előtt egyenlített, azok után, hogy korábban már néggyel (7-3) is vezetett az UVSE.

Vincze Balázs:

Ma ez a mérkőzés nem úgy indult, ahogy szerettük volna, aztán a második negyedben fantasztikusat mentek a srácok. Nyilván stratégiát is váltottunk, Dávid is remekül elkapta a fonalat, mert hát volt mit védeni. Készültünk a Honvéd beállásos védekezésére, volt amit góllal is be tudtunk fejezni, volt ami nem sikerült. Az hogy végeredményben egy döntetlenre tudtuk hozni a mérkőzést az a mai forduló bravúrja. 


UVSE Hunguest Hotels-Budapesti Honvéd 10-10 (2-3, 5-1, 1-2, 2-4)
Gólszerzők:
 Kardos A. 3, Vigvári Vince 3, Bencz, Korényi, Szentesi Á., Belényesi, illetve Hosnyánszky 6, Decker Á. 2, Simon R., Manhercz Á.


Forrás: waterpolo.hu