Egy lépéssel közelebb

Az UVSE és a Dunaújváros előző találkozója roppant izgalmasra sikeredett, a döntetlen is elég lett volna a döntős pályaelőnyhöz a Dunaújvárosnak, közel is állt ehhez, de az utolsó másodpercben Baksa Vanda betalált - így a Hajósban kezdődött a 2020/21-es bajnoki idény döntője.

Méghozzá kemény és jó védekezéssel, mindkét oldalon, hogy aztán Garda Krisztináé legyen az első gól. Faragó Kamilla azonnal válaszolt rá, majd a kapusok percei következtek, Gangl Edina és Magyari Alda is fontos láncszeme volt csapatának ezen az estén. Brezovszki Gerda megtréfálta aztán Ganglt, hiszen remek ejtéssel jelentkezett, 2-1-re vezetett a Dunaújváros az első negyed végén.

Horváth Brigittát cserével végleg kiállították a Rybanska Natasávalszembeni védekezése nyomán, elvesztette tehát a 11. percben meghatározó játékosát a Dunaújváros, hogy aztán Rebecca Parkes be is találjon a fór során, 2-2.

Keszthelyi Rita góljával már vezetett az UVSE (előtte Gangl mutatott be ismét bravúrt), először a meccs során, Ziegler Diána válaszolt rá nem sokkal később. A vendégek egyébként távoli lövésekkel jelentkeztek leginkább, nem igazán tudtak közelebb kerülni az UVSE kapujához, és a centereket sem lehetett megjátszani.

Peresztegi-Nagy Kinga értékesített, Szilágyi Dorottya kihagyott egy emberelőnyös helyzetet, a nagyszünetben így az UVSE vezetett.

Antal Dóra a fordulás után emberelőnyből talált be, így kettővel ment Benczur Márton csapata, és a centerbe tett passzokból rendre kiállítást is kiharcoltak a hazaiak. Aztán végül kettős emberelőnyben maradt ki egy UVSE-lehetőség, így nem tudott hárommal elmenni a hazai együttes. Többször is megvolt erre a lehetősége, végül a negyed 5. percében egy emberelőny után jött össze egy időkérés után a gólszerzés, Faragó révén (6-3).

Keszthelyi Rita 5 méteresből is eredményes volt aztán Szilágyi hibája után, talán nem várt különbség alakult ki a meccs derekára (7-3). Mucsy Annacsökkentette ezt, majd Garda is betalált emberelőnyből egy kaotikus egy perc végén, 7-5. Visszajött tehát a meccsbe a Dunaújváros a harmadik negyed végére. Sőt!

Magyari Alda védte bravúrral Keszthelyi emberelőnyből ellőtt labdáját, majd nem egész 8 másodperccel a negyed vége előtt Mihók Attila időt kért, Garda Krisztina pedig szabaddobásgóljával egy találatra csökkentette a differenciát. Nyitott maradt tehát a finálé.

Újvárosi kimaradt fórral indult a zárónegyed, majd Rebecca Parkes lőtt remek centergólt a víz alól (8-6), amire Garda Krisztina 5 méteresből válaszolt.

Rybanska Natasa ejtése nyomán a labda a gólvonal környékén ért vizet, a gólbíró gólt jelzett, és bár állt a játék konzultáció gyanánt, érvényesnek ítélték a találatot. A negyed közepén Keszthelyi Rita a támadóidő lejártának pillanatában lőtt roppant fontos gólt, így megint háromgólossá hízott a különbség - ekkor még nem tudtuk, sorsdöntő volt-e ez a találat, de úgy sejtettük, igen.

Végül így is lett, az UVSE megnyerte az első mérkőzést, és ha nyerni tud szerdán Dunaújvárosban is, bajnoki címet ünnepelhet.

Nagy izgalmak voltak a Szőnyi úton is, ahol a bronzéremért vívott párharc első mérkőzésén végül a Ferencváros győzött - büntetőkkel. A meccs nagy részében a vendégek tartottak előrébb, a rendes játékidőben 4 góllal záró Leimeter Dóra találatával 4-3-nál vezetett csupán a hazai csapat.

A zöldek a harmadik negyed vége előtt két perccel Petik Panna góljával már 7-4-re vezettek, ekkor kevesen gondolták volna, hogy a Ferencváros már nem talál be a rendes játékidőben. Egy Leimeter- és egy Farkas Tamara góllal kettőt lefaragott a hátrányából még ebben a negyedben a BVSC, a záró nyolcpercben ismét Farkas volt eredményes, az ő góljával lett egál - Leimeter Dórával csak ketten találtak be a 32 perc alatt a zuglóiaknál.

A sors fintora aztán, hogy Farkas a büntetők során kétszer is rontott, a másik oldalon pontosabbak voltak a lövők, így előnybe került az FTC.

Az 5. helyhez a Szentes, a hetedikhez az Eger (Czigány Dóra 8 gólt lőtt), a kilencedikhez a Tatabánya került közelebb.

Folytatás április 21-én.

E.ON Női OB I, helyosztók, 1. mérkőzések:

Döntő:

UVSE Hunguest Hotels-Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 11-9 (1-2, 3-1, 3-3, 4-3)
Gólszerzők
: Faragó 3, Keszthelyi 3, Parkes 2, Peresztegi-Nagy, Antal, Rybanska, illetve Garda 5, Brezovszki 2, Ziegler, Mucsy


vj-20210407-0026.jpg

vj-20210407-0030.jpg

vj-20210407-0031.jpg


Forrás: waterpolo.hu

Fotók: Varga Jennifer