Egy lépéssel közelebb a Bajnoki címhez

Benczur Márton csapata a Hajós-uszodában az ötgólos Faragó Kamilla vezérletével 11-11-es döntetlen után ötméteresekkel legyőzte a döntő első meccsén a Dunajvárost, így az egyik fél második győzelméig tartó párharcban előnybe került. A felek második összecsapása 14-én, csütörtökön a Tüskeuszodában következik.

Tekintettel arra, hogy a felek szerdán az alapszakasz utolsó fordulójában is találkoztak, kipihent csapatokról nem beszélhettünk. Már csak azért sem, mert az UVSE az előző hétvégén az Euroliga Négyes Döntőjében játszott le két meglehetősen fárasztó meccset, míg előtt a Dunaújváros a LEN Kupa kétfelvonásos találkozóját vívta. A finálé első összecsapását sporttörténelmi módon két hölgy, két nemzetközi játékvezető, Várkonyi Gabriella és Debreceni Nóra vezette.
 
A zsinórban hatodik bajnoki trófeájára hajtó fővárosiaknál ezúttal ott lehetett a vízben Keszthelyi-Nagy Rita és Rybnska Natasa is - ennek ellenére a mérkőzés első fele a vendégek szája íze szerint alakult. Mihók Attila játékosai felettébb pontos lövésekkel idegesítették Magyari Aldát, így 2-2 után végig vezetni tudtak. A gólszerzésben Gurisatti Gréta jeleskedett leginkább: a Dunaújváros saját nevelésű játékosa az első és a második negyedben is lőtt két-két gólt, erre alapozva 7-4-re. Átellenben Keszthelyi lécre lőtte a büntetőt, viszont utána kettős fórban javított, így nagyszünetben 5-7 állt a táblán.

Fordulás után Peresztegi-Nagy Kinga jó védekezés után elöl is villant, így egy gólra zárkózott Benczur Márton alakulata, majd a nagy hirigben jött megint Gurisatti, aki ötödik találatát jegyezte. Garda Krisztina értékesített ötméteresével ismét három volt közte, Keszthelyi válaszolt, így őrizte előnyét a Dunaújváros. Az UVSE azonban elképesztő tartásról tanúbizonyosságot téve egy pillanatra sem tört meg, ment, zakatolt, és ennek eredménye lett: Szegedi Panni, majd Faragó Kamilla révén egyenlített!

Kis túlzással új meccs kezdődött, amelyben Horváth Brigitta szerzett ismét vezetést a vendégeknek, de az eksztázisban játszó Faragó ötödik alkalommal villant nagyot. Miután Szilági Dorottya is hozzászólt a meccshez, Szücs Gabriella lövését blokkolták ki, sőt az ellentámadás során fórba került a trónkövetelő; gyorsan időt kért Mihók Attila. De hiába, mert Garda lövése nem talált utat a kézerdőben a kapuba. Egy páros végleges kiállítás (Rybanska és Horváth) is jelezte, mekkora a csata a vízben. Az őrült hajrában az UVSE fórban kért időt, majd rontott, viszont a végén újabb esélyt kapott. Előre jött Magyari Alda is – 7 a 6 ellen támadott az UVSE. 14 másodperccel a vége előtt Keszthelyi egyenlített, de még maradt annyi ideje a Dunaújvárosnak, hogy helyzetbe kerüljön: fórban Mucsy Mandula lövését védte Magyari.

Következhettek az ötméteresek. Ebben az UVSE volt a jobb (a hetedik párban Garda lövését védte fejjel Magyari), így egy lépéssel közelebb került a hőn áhított bajnoki címhez. 


Forrás: waterpolo.hu