Egyre gyorsul a tempó – interjú a 16 éves Vigvári Vincével

Az biztos, hogy sűrű és eseménydús évet zárt, hiszen az ifjúsági bajnoki cím megnyerése után Grúziában tagja volt az Eb-bronzérmes U17-es válogatottnak, majd a kuvaiti U20-as világbajnokságon a magyar csapat legfiatalabbjaként négy évvel idősebbek között bizonyított. Pályafutása kezdetétől játszik magasabb korosztályokban, nemrégiben az UVSE felnőttegyüttesében is bemutatkozott. A hazai vízilabda 16 éves reménységével, Vigvári Vincével beszélgettünk.

– Édesapád, Vigvári Csaba is vízilabdázott. Egyértelmű volt az út?

– A szüleim már a születésünk előtt eldöntötték, hogy ha fiú lesz, akkor vízilabda, ha lány, akkor tenisz, hiszen utóbbi édesanyánk sportága. Így a nővérem, Vanda teniszezik, mi meg pólózunk a két évvel idősebb bátyámmal, Vendellel. Tulajdonképpen már pici gyerekként erre készültünk. A Kópéban kezdtünk, onnan kerültünk az UVSE-be.

– Ahol igencsak kiteljesedtél. Úgy tűnik, 2019-ben azért minden eddiginél jobban felpörögtek az események.

– Igen. Tulajdonképpen ez volt a legproduktívabb évem. Először nyertem ifjúsági bajnokságot, az U17-es és az U20-as válogatottnak is tagja lehettem világeseményen, elkezdtem játszani az ob I-ben. Rengeteget fejlődtem. Mérkőzések közben akaratosabb vagyok, ha fáradtnak érzem magam, akkor is megteszem azt a plusz tempót a labdáért, labdaszerzésért, visszaérek a védekezésben.

– Milyen élményeid vannak a világeseményekről?

– Az U17-es Európa-bajnokság volt az első. Úgy indultam neki a nyárnak, hogy szeretnék a keret tagja lenni. Szerencsére sikerült. A spanyolok ellen elveszített elődöntő után nagyon csalódott voltam, de a bronzérem valamelyest kárpótol. Ezzel a korosztállyal idén a világbajnoki cím a cél. Az Eb-n egész jól ment a játék, bizakodhattam, hogy az U20-as csapatban is lehetőséget kapok, de amikor kihirdették a keretet, így is igencsak meglepődtem. Óriási dologként éltem meg a beválogatásomat. Sajnos a montenegróiak elleni vereségünk azt jelentette, hogy nem végezhetünk az első nyolcban, de a becsületünkért végig küzdöttünk, és kilencedik helyen zártunk.

– Az ob I-es szereplés mennyire ért váratlanul?

– Igyekeztem minél többet tenni azért, hogy bemutatkozhassak. Szeptemberben kezdtem játszani a felnőttekkel, és fokozatosan több lehetőséget kapok. Nagy kihívás. Egyre többet és jobban szeretnék szerepelni.

– Első meccseden góllal nyitottál.

– Az a kupában volt. A bajnokságban csupán a második mérkőzésemen lőttem gólt.

– A válogatott kapusának, Nagy Viktornak.

– Neki.

– Mit gondolsz, milyen tulajdonságokkal emelkedsz ki a korosztályodból?

– Magamról sosem egyszerű beszélni. Azt hiszem, elég gyors vagyok, és jól értem, olvasom a játékot. Ha nem sokkal idősebbek között játszom, akkor sokszor hárul rám vezérszerep. Ilyenkor irányítanom kell. És úgy gondolom, gólerős is vagyok.

– Nincs is gyenge pontod?

– Természetesen van! (Nevet.) De nem az volt a kérdés.

– Jogos. Hogyan fogadod, hogy többen is az új Varga testvérpárként emlegetnek, Dánielhez és Déneshez hasonlítanak titeket Vendellel?

– Elismerés és megtiszteltetés egyszerre. Bár ha nem lennének ilyen kijelentések, az én hozzáállásomon az sem változtatna semmit. A személyük nagyon inspiráló, de ugyanez elmondható edzőnkről, Benedek Tiborról, akit csak Mesternek szólítunk. A szorgalmáról és alázatosságáról szóló történetek mindenki előtt példák.

– Milyen viszonyban vagytok Vendellel?

– Rendkívül jó. Némi rivalizálás van közöttünk, de segítjük egymást. Rengeteget beszélgetünk a vízilabdáról, otthon vacsora közben is ez a téma. Szeretnék a tavalyi évhez hasonló ütemben fejlődni, a célom, hogy 2024-ben Párizsban már ott legyek az olimpián. Sőt, ott legyünk. A testvéremmel együtt akarok olimpiai bajnok lenni.

– Ki a jobb kettőtök közül?

– Erről nem mondok semmit.

 

Forrás: utanpotlassport.hu