Európa 4. legjobbja az UVSE

Az UVSE a házigazdától elszenvedett 18-11-es vereség után feltétlen a „szépítés", az érem reményében ugrott medencébe, de természetesen a Sabadell ellen nagy hátrány után talpra álló, kis híján meglepetés okozó Padova sem gondolkodott másként.
 
A parti eleje az olaszok akarata szerint alakult: a 2-0-as megszerzett előnyük kicsi aggódásra adott okot. Pedig nem kellett volna, mert az UVSE elkapta a ritmust: összeszedte a védekezést, Magyari Alda a blokkokkal jól együttműködve többször is védett, így sikerült összehozni egy 11 perces kapott gól nélküli periódust. Eközben jöttek a gólok is: az első negyedben Keszthelyi-Nagy Rita és Rybanska Natasa, a másodikban Ábel-Antal Dóra és ötméteresből Keszthelyi talált be. Az ausztrál Armit törte meg a padovai gólcsendet, így 4-3-as magyar vezetés állt a nagyszünetben a táblán.
 
Fordulás után is két taktikus, fegyelmezett csapat tempózott a vízben, illetve két remekül védő kapus. A nagy iramú, sok kiállítást hozó meccsen Rybanska talatával ismét ellépett kettővel Benczur Márton alakulata, de Borisova és Queirolo révén (az olaszok jól ismert játékosa egy másodperccel a dudaszó előtt talált be) egyenlített a Padova. Sajnos kettős fórban sem sikerült az UVSE-nek a gólszerzés, de pozitívum, hogy Magyari büntetőt védett.
 
Az 5-5-ről induló negyedik negyedben a Padova két gyors, kapufás góllal indított (Gottardo, Borisova), miközben az UVSE fórban rontott. Öt perccel a vége előtt Barzon távolija, majd néggyel a vége előtt centerakciója is beakadt, így 9-5-re vezetett a rivális. Az UVSE időt kért, egy lapra tett fel mindent - 7 a 6 ellen próbálkozott megtörti a gólcsendet. Ábel-Antal révén mindez sikerült, de aztán Barzon üres kapura lőtt gólt, ami eldöntött mindent. Az UVSE harcolt az utolsó pillanatig becsülettel, a végén 11-6-ra kapott ki, így kizárólag magyar játékosokkal a negyedik helyen végzett. A trófeát az Olympiacos szerezte meg, miután a döntőben 11-7-re legyőzte a Sabadell együttesét. 
 
Női Euroliga négyes döntő, Athén
2022. április 3., vasárnap

A 3. helyért
UVSE-Hunguest Hotels-Plebiscito Padova (olasz) 6-11 (2-2, 2-1, 1-2, 1-6)
Gólszerzők: Ábel-Antal 2, Keszthelyi-Nagy 2, Rybanska 2, ill. Barzon 5, Borisova 2, Queirolo 2, Gottardo, Armit


Forrás: waterpolo.hu