Félénk, kishitű játékkal elszenvedtük az idény első vereségét

Honvéd I. -  UVSE II.     10-4 (3:0,2:2,3:1,2:1)
Góllövők: Verebély Máté 1, Király György 3

Kis József: Ellenfelünk egy évvel idősebb játékosokból álló csapat volt, akik néha durván is, de kihasználták fizikai fölényüket. Erre legjobb példa az ellenünk megítélt 8(!) büntető, melyből hármat védtek kapusaink, ez mindenképp dicsérhető, sajnos csapatszinten más nem………..
Olyan mérkőzés volt, ahol már a vízbe ugrás előtt kikaptunk, ugyanis a Honvéd pólósainak fizikai fölényét látva játékosaink alaposan beijedtek, és a mérkőzésen nagyon sok elemi hibát követtek el, melyet máskor még edzéseken vétünk. Kevés mozgással, lassan, rosszul helyezkedve védekeztünk, és ez meghatározta a végeredményt.
Persze elkeseredni nem szabad, számunkra ez a bajnokság (2010) „tanulópálya”, meggyőződésem, hogy ugyan olyan hasznos lesz itt minden mérkőzés – még ha vereséggel végződik is - , mint az előző idényben a 2010-es és 2009-es bajnokságokban való fellépésünk volt.