Fontos siker a hajrá előtt
MOL NŐI OB I. BAJNOKSÁG
UVSE - BVSC 16 - 12
"Hát erre mondják az edzők, hogy nem ez az álmuk egy ilyen mérkőzés sok szempontból. Ugyanakkor, ha a vízilabda szépségét nézem, akkor igenis ennek kell, hogy legyen az „álom”, idézőjelben. Gyönyörű dolgokat mutatott be mindkét csapat.
Annak ellenére, hogy talán a mérkőzés nagyobb részében három góllal vezetünk, végig nagyon észnél kellett lennünk. Hát most mondhatom, hogy nem adta fel a BVSC egy pillanatra sem, de hát nyilván nem adják fel, hiszen egy nagyon jó csapatról beszélünk. Kiválóan igazoltak a nyáron is. Nekünk külön büszkeség ugye a Lendvai Zoé teljesítménye.
Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, hiszen négy góllal győztünk, még egyszer mondom, egy nagyon jó csapat ellen, akikkel az elődöntőben fogunk találkozni. Most előhozhatom ezt a klisét, hogy teljesen más mérkőzés lesz. Nekünk ugyanolyan fontos mérkőzés lesz, mint ez a mai volt.
Összességében elégedett vagyok. Az egyetlen, amit picit sajnálok, hogy nagyon-nagyon hullámzóan játszunk egyénileg is, és értelemszerűen ezáltal a csapat is, de amíg négy góllal nyerünk, még egyszer mondom, egy nagyon jó csapat ellen, aki azért – még ha az Eurókupában is – nagyon szépen menetel, ezúton is gratulálok nekik, akkor azért nem lehet az ember nagyon elégedetlen.
Nyilván aki ismer engem, az tudja, hogy én elfogult is vagyok a játékosaimmal, mert én nagyon sokat látok bennük. Úgyhogy összességében elégedett vagyok. Annyit mondtam a lányoknak, hogy próbáljanak ezen egyénileg is dolgozni, hogy ne legyen ilyen nagyon nagy hullámzás a játékban. Csinálok egy fantasztikus dolgot, aztán egy olyan egyszerű dolgot nem tudok megoldani, elhibázok, ami igazából minimális nehézségű, hogyha lehet így fogalmazni.
Mind a két csapatnak gratulálok, mert szerintem a nézők ezt nagyon élvezték, ezt a mérkőzést, és azért ez egy elsődleges szempont. Természetesen az én lányaimnak, a mi lányaimnak pedig ahhoz, hogy most már matematikailag is bebiztosítottuk a második helyünket, ami azért – látva ezt a mezőnyt, hogy milyen erős klubok, akár nálunk gazdaságilag mennyivel erősebb klubok között – nagyon-nagyon jó dolog.
Úgyhogy gratulálok a csapatnak. De nyilván sok szempontból kezdődik a bajnokság legfontosabb szakasza. Még szerdán le kell mennünk Dunaújvárosba, van egy forduló, de a második helyünk már fix státusz. Tudunk egyet fújni, illetve majd pályaelőnyről kezdhetjük az elődöntőt. Biztos, hogy borzasztó nehéz dolgunk lesz, mert nagyon jó csapat a BVSC.
Nőnap alkalmából szeretném az összes hölgyet, aki nézte, nézi vagy bármilyen oknál fogva látja ezt a videót, nőnap alkalmából köszönteni, hiszen a nők nélkül egyikünk sem lenne sehol. Gondoljunk csak az édesanyáinkra.
És köszönöm a csapatomnak a második hely megszerzését és ezt a teljesítményt, mert ez egy nagyon értékes dolog."-értékelt Benczur ímárton vezetőedző.
"Nagyon remekelt az UVSE. Azt hiszem, három-háromnál vagy négy-háromnál volt egy fordulat, amit mellé húztunk, amivel visszajöhettünk volna a mérkőzésbe, és egy másodperccel a vége előtt kapunk egy ötméterest, ami figyelmetlenség volt.
De ettől függetlenül én is úgy gondolom, hogy jó volt az UVSE. Gratulálok nekik, nyertek, övék a három pont.
Ugyanúgy, amit a szerdai után is mondtam: megyünk tovább, játszottunk egy jó mérkőzést. Jövő hét szerdán kerület van, úgyhogy nekünk az mindent eldönthet abból a szempontból, hogy harmadik helyen tudjuk-e zárni az alapszakaszt.
És akkor a rájátszás első mérkőzésében játszhatjuk a felsőágat."-értékelt a BVSC vezetőedzője.
A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.
Hajrá UVSE!










