Győzelmet szalasztottunk el!

E.ON FÉRFI OB I. BAJNOKSÁG

 

Kaposvár - UVSE    14:14     ötméteresek után  20:19

"Nagyon örülök, mert őszintén megmondva, nem nagyon számítottam, hogy ilyen helytállásunk lesz. Hat ifjúsági játékossal érkeztünk, akik játszottak is már az első negyedben, és így különösen sokat ér, de nyilván lehetünk bosszúsak is, mert a kezünkben volt a mérkőzés. Egy perc tíz másodperccel a vége előtt lőttük azt a gólunkat, amivel kettő lett a különbség a két csapat között, és sajnos nem tudtuk megtartani az előnyt. Aztán a büntetőpárbaj az idegek harca, a kaposváriak jobban bírták, mint mi. Gratulálok a Kaposvárnak a győzelemhez, talán így utólag több is lehetett volna nekünk ebben a meccsben. Az összes alsóházi csapat hozott egy bravúrt, nekünk legalább egy pontunk lett. Örülök a fiúk teljesítményének."-nyilatkozott Dr. Vincze Balázs vezetőedző. 

 

"A mérkőzés után Zsolti a segítőm azt mondta, hogy ne mondjak semmi durvát, semmi sértőt a játékosaimra, úgyhogy azt mondom most, hogy remek játék, újabb győzelem, behúztuk,  ahogy kellett, de ez nem igaz. Az Újpest fölénk nőtt, úgy gondolom, hogy nem érdemeltünk a mai nap győzelmet, se döntetlent. Tudtam, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor nem fog összejönni semmi se, és az ellenfélnek pedig minden, és remélem, hogy ez volt az a nap. Edzőként nehéz abba belenyúlni, hogy emberelőnyben háromszor-négyszer kiesik a kezünkből a labda, és az ellenfél úgy játszik, hogy tízszer visszük víz alá a labdát. Ezzel kintről elég nehéz mit kezdeni. Az, hogy megnyertük ezt a mérkőzést az maga a csoda. Gratulálok az UVSE-nek a pontszerzéshez."-értékelt a Kaposvár vezetőedzője. 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.

Hajrá UVSE!