Hazai pályán sem tudtunk visszavágni

LEÁNY GYERMEK ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS VÍZILABDA BAJNOKSÁG

 

UVSE - Szentes    10 - 8

 

"Készültünk a Szentesre, de azt is tudtuk, hogy ez még nem egy “sorsdöntő”  mérkőzés. Jól kezdtünk, az első negyedben 4-2-re sikerült vezetni, ha itt egy picit jobban figyelünk lehetett volna nagyobb az előnyünk is, de a sportban nincs ha…. A félidőben 6-6 állásáról vágtunk neki a 3.-negyednek, ahol picit el is vesztettük azt a bizonyos fonalat. Összeségében jó mérkőzést játszottunk, egy nagyon jó ellenféllel, ahol több olyan játékos is van, akik már rendszeresen szerepelnek az OB1-ben. Több egyéni hiba volt védekezésben és elől többször is pontatlanul, vagy későn passzoltunk, ez eredményezte a 2 gólos vereséget. Koncentráltabb, bátrabb játékra lesz szükségünk!"-nyilatkozott Ábel Zoltán vezetőedző.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.

Hajrá UVSE!