Jó játékkal biztos győzelem az „örök rivális” ellen

Budapesti Markovits Kálmán Gyermek III. Fiú Bajnokság (2010)

Margitsziget, Széchy uszoda  2023. január 21. 11.30 óra   

UVSE I. – KSI 10-3 (2:0,4:1,3:0,1:2)
Góllövők: Kovács Bálint 1, Both-Buracu Alexander 3, Jeges Tamás 5, Horváth Botond 1

Kis József: Az „idősebb” korosztályban, a 2010-es bajnokságban találkozott ezúttal a két többségében fiatalabb játékosból álló csapat. Most is „rostált” minket a betegség-sérülés, de ezúttal a középiskolai felvételik is befolyásolták a mérkőzésre nevezhető gyerekeink számát. Persze azért ki tudtunk állni, sőt játszhattunk egy jó és hasznos mérkőzést a KSI-vel.
Viszonylag nagy gólkülönbséggel nyertünk, de a játék több elemével ezúttal is elégedetlen voltam, sajnos lehettem is ! Nem látom a befektetett munka megtérülését több területen. Még mindig egyéni sportként kezeljük a vízilabdázást, többször megfelejtkeznek a gyerekek a társakról, szeretnének a nézőknek elfogadható produkciót nyújtani. Na jó, ezt azért megértem, még ha ez reakcióimból nem is derül ki. Rengeteg rossz átadás, figyelmetlenségek a védekezésben rontották el az egyébként sokszor látványos játékunkat.
Örülök, hogy mindhárom kapusunk – Czagányi Márton, Laborczfy Gara, Valentin Gergely - jó teljesítményt nyújtott. Nagyon meg kell dicsérnem Marcit, mert sokat segít két társának, türelmesen magyaráz, remek humorral oldja a feszült pillanatokat.