Lemostak minket a pályáról

E.ON FÉRFI OB I. BAJNOKSÁG

 

UVSE - Eger    8 : 15

"Gratulálok mindkét csapatnak. Kevés nézőt szórakoztattunk, az elején nagyon sok helyzetet kihagytunk, addig nagyon jól tartotta magát az Újpest. Azért lett nagy különbség a végén, mert belőttük a helyzeteket, amúgy semmi különbség nem volt az első és a második félidő között, jól pólóztak ők is. Azért volt benne olyan, amin változtatni kell, de nem mondhatom azt, hogy nem küzdött a csapatom és nem játszottak fegyelmezetten ezért gratulálok nekik. Sok sikert a továbbiakban az Újpestnek."-nyilatkozott Biros Péter az egriek vezetőedzője.  

 

"Gratulálok az Egernek, én nem tudok mindkét csapatnak gratulálni. A Peti talán azért gratulált nekünk, mert hoztuk azt, amivel ők simán meg tudták nyerni ezt a mai mérkőzést. Lemosott minket az Eger a pályáról. Tudásunk alatt szerepeltünk. Sokadszor fordul elő az, mint ami Szentesen is volt, hogy 10 lövéssel kevesebbet lőttünk kapura ijedtségből, vagy nem tudom pontosan megítélni, hogy ennek mi volt az oka, de nem tudtunk felnőni a feladathoz. Sokkal többet vártam magunktól, többé kevésbé az első félidei jó kapusteljesítményünk miatt tudtuk hozni azt a csekély különbséget ami volt, aztán a támadásunk továbbra is értékelhetetlen volt, és a védekezésben nem csak lefordulásból, hanem átlövésből is megtörtek minket. Az utolsó pár gólunk csak kozmetikázása volt az eredménynek. Viszont, ha belegondolok abba, hogy mi a nagyobb égés, kikapni 27-4-re egy komplett Ferencvárostól, vagy itthon kikapni az Egertől 5-6-8 góllal, akkor bár furcsán hangzik, mégis a második az, ami megterhelőbb lelkileg, mert azt gondolnám, hogy nyerési esélyünk van, a Fradi ellen pedig tudom, hogy semmi esélyünk nincs. Az ilyen meccseken, mint egy héttel ezelőtt a Szolnok ellen, parádésan, felelősség nélkül vízilabdázunk, amikor jön a tét azt meg nem bírjuk elviselni. Van még egy Szeged meccsünk, ahol van valami keresnivalónk, megpróbáljuk addig felépíteni magunkat."-értékelt Dr. Vincze Balázs vezetőedző. 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.

Hajrá UVSE!