Magabiztos győzelemmel folytatjuk a Női OB1-et

MOL NŐI OB I. BAJNOKSÁG

 

UVSE - Szeged   22 - 8

 

"Az elején egy-két könnyű gól volt, utána gyönyörűen megérkeztünk a meccsbe, mondhatni, hogy egészen szoros is volt. Igazából ez a könnyelműség, vagy nem is tudom minek nevezzem, keretbe foglalta a meccset, mert a végén kinyílt az olló. Összességében tényleg dicséret illeti a csapatomat, mert jól küzdöttek és sok fantázia volt a játékunkban. A védekezésünk is kezdett összeállni, úgyhogy összességében nincs rossz szájízünk emiatt."-értékelt a Szeged vezetőedzője.

 

"Egy nagyon jó meccs volt, amihez kettő csapat kell. Annak örülök, hogy mi azért tudunk játszani. Nagy elismerésem a Szegednek, mert azért jóval szorosabb volt ez a mérkőzés, mint amit a végeredmény mutat. Én ennek nagyon örülök, ez nagyon jó, egyrészt nekünk a mai nappal, mert hasznos volt a mérkőzés, és sokat tudtunk belőle tapasztalni, másrészt a magyar vízilabdának, hogy Szegeden is egy ilyen összeszedett és motivált és szerintem helyenként nagyon szép dolgokat bemutató szegedi csapat van, úgyhogy gratulálok nekik is. Jól keztünk, aztán volt egy kis pechünk egy-két gólnál, meg lőtt néhány akkora gólt a Szeged, hogy szétesett a kapu, tehát abszolút őket dicséri. Jól védett a kapusuk is. Volt egy kicsit szorosabb az állás. Aminek én nagyon örülök, hogy amikor mélypontra kerül egy ilyen periódusban egy csapat, abból nem mindig tud, illetve nehéz kijönni, de mi negyedről negyedre, percről percre jöttünk ki belőle, és a végén az gondolom, hogy az eredmény szempontjából is nagyon jó meccset csináltunk. Nyilván sajnálom azt a három, négy peches volt, de mi is lövünk szerencsés gólokat, összességében gratulálok a lányoknak, mert nyilván voltak hibák, de még bőven az elején vagyunk."-nyilatkozot Benczur Márton vezetőedző.

  

A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.

Hajrá UVSE!