Majdnem sikerült a bravúr!
E.ON FÉRFI OB I. BAJNOKSÁG
UVSE-BVSC 7:10
"A BVSC csapatából nem találtam most olyat, aki megérdemelné, hogy nyilatkozzon. Két dolognak örülhetünk azért, az egyik az hogy tudtunk nyerni, mert nem egyértelmű, hogy papíron nálunk gyengébb csapat ellen nyerünk, egy ugye a Szeged ellen nem sikerült, most legalább sikerült. Illetve annak örülök, hogy a második félidőben nem kaptunk gólt. Nagyon sok minden nem volt jó, a többit megtartom magamnak és a játékosoknak."-nyilatkozta a mérkőzés után Varga Dániel a BVSC kapitánya.
"Tisztában voltam azzal, hogy a második félidőben nagyon nehéz dolgunk lesz, és azt mondtam a srácoknak, hogy lesz majd 4 emberelőnyünk, és abból legalább hármat be kéne lőni, hiszen más esélyünk nem nagyon volt. Ehhez képest öt emberelőnyünk volt, és egy három a kettes megúszás. Mondanám azt, hogy más sebességre kapcsolt a BVSC, de inkább szerintem mi voltunk azok, akik az első félidőhöz képest teljesen elfáradtunk, és amit akkor meg tudtunk valósítani, azt a második félidőben már nem bírtuk. Nagyon nagy öröm volt, hogy két és fél, három negyedig így tudtuk tartani magunkat. Én úgy jöttem ma ide, hogy akár egy 10 gólos zakó is benne van. Nekünk azért nem a BVSC ellen kell a pontokat megszerezni, ha sikerül az egy óriási bravúr, ha nem sikerül akkor sincs semmi, van nekünk olyan ellenfél, akár itthon, akár idegenben aki ellen pontszerzési eséllyel tudunk vízbe ugrani, és azokat kell megoldani."-értékelt Dr. Vincze Balázs vezetőedző.
A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.
Hajrá UVSE!