Nem rontottunk az idény hibátlan mérlegén
Fiú Gyermek Országos Vízilabda Bajnokság
Kaposvár - UVSE II. 4 - 24
"Korai indulás, hosszú utazás, parádés játék. Nagyon röviden így lehetne összefoglalni a vasárnapunkat, de azért ennél sokkal több is történt. Történt, de nem csak ma, elsősorban ebben az idényben. Mire is gondolok? A korosztály egyik legjobb csapatává váltak a fiúk, olyan csapattá, mely minden helyzetben, és itt nem csak a vízilabdára gondolok, egymás mellett voltak (remélem lesznek is!), kiálltak egymásért, segítették a másikat, ha arra bárkinek is szüksége volt. Mindez akkor is igaz, ha villongások is voltak egymás között, de ez ebben a korban természetes és „el is várható”. Közben azért mindenkinek maradt energiája a sportágra is, ezt igazolják az eredményeink, és az a parádés játék, melyet ma Kaposváron mutattak be a fiúk! Nagyszerű érzés látni ezt egy edzőnek, éppen ezért ma bármilyen fárasztó utazás is állt mögöttünk, elégedetten és büszkén szálltunk le az autóbuszról Budapesten.
Nagyszerű volt FIÚK, csak köszönet ezért is, és az együtt megélt évekért!"-nyilatkozott Kis József vezetőedző.
A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.
Hajrá UVSE!










