Nem sikerült a bravúr
BAJNOKOK LIGÁJA
CN SANT ANDREU - UVSE 14:11
“Ez a világ egyik legjobb csapata, tavaly sem álltak messze attól, hogy BL döntőt játszanak, idén se lenne egy hatalmas meglepetés, ha akár meg is nyernék. Ők a spanyol bajnokság egyik élcsapata, ahogy látom az eredményeket, másodpercre es naprakész nem vagyok, de azért ők a Sabadell-el is abszolút partiba vannak. Mindenki tudja, hogy 5 olimpiai bajnok játszik itt. Én nagyon nagyon büszke vagyok a lányokra, mert ahogy a hazai meccsen én most is úgy érzem, hogy inkább a mi hibáinkon múlt ez a mérkőzés, és azért alakult így többségében, mert hullámzóan játszottunk. Természetesen teljesen megérdemelten nyert a Sant Andreu és gratulálok nekik, hiszen az, hogy mi hibázunk abban benne van idézőjelbe téve a kezük, a lábuk, mindenük ugye vízilabdás szempontból. Az egy nagyon nagy fordulópont volt a harmadik negyedben nyolc nyolcnál, valahogy kifújták a kapufa élére a gyönyörűen megjátszott emberelőnyünket, de ilyenek ezek a mérkőzések. Utána kaptunk két furcsa gólt, megint megvolt az esélyünk, hogy visszajöjjünk. Nagyon büszke vagyok a lányokra, azért ne felejtsük el, hogy két meghatározó emberünk nincsen december óta, ehhez ez képest még lehet, hogy jobban partyba voltunk mint a Margitszigeten. Egyértelműen látszik a fejlődés. Rozi, igen nagyon szép gólt lőtt, de ahogy mondani szokás és szerintem ő is egyet fog érteni, nagyon szép gólt lőttünk. Gratulálok neki, és ne felejtsük el a másik serdülő játékosunkat se, az Adriennt aki szintén sokat és jól játszott. Ez a BL, ez egy felnőtt versenysorozat, ennek mi örülünk, mi továbbra is visszük azt a koncepciót, hogy kineveljük a játékosokat a korosztályos és felnőtt válogatottaknak, és ma is bebizonyítottuk hogy ebbe abszolút van potenciál. Pontosabbnak kell lenni, kevesebbet hibázni, de fognak fejlődni a játékosok. Talán a leghasznosabb meccsünk volt kis túlzással ebben a szezonban. Amennyi tapasztalatot, amilyen sebességet tudtunk itt szerezni, még egyszer mondom egy olyan csapat ellen, aki a spanyoloknál is teljesen ki-ki meccseket játszik a Sabadell-el, tavaly a BL bronzmeccsen megverte a Mataró-t, nehogy valaki azt gondolja, hogy ez egy másodvonalas spanyol csapat. Ugyan nem sikerült továbbjutunk a csoportból, de ne felejtsük el, hogy eleve ennek a csoportnak ki se kellett volna alakulnia a versenykiírás szerint, és két kiemelt van ebben a csoportban plusz a Sant Andreu. Nagyon büszke vagyok a lányokra és gratulálok nekik, a San Andreu-nak sok sikert kívánok a továbbiakban. Van még egy BL meccsünk, ugyanazt fogjuk csinálni, amit eddig is. Nekünk rengeteget kell fejlődni a bajnoki rájátszásra, de az hogy decemberben gyakorlatilag elvesztettük a legfontosabb játékosaink közül kettőt, azt nem sokan tudnák szerintem így kezelni, és ehhez külön gratulálok a lányoknak.”-értékelt Benczur Márton vezetőedző.
A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.
Hajrá UVSE!