Nem sikerült megszerezni a három pontot
E.ON FÉRFI OB I. BAJNOKSÁG
DVSE - UVSE 13:10
"Nehéz megszólalni egy ilyen meccs után, legalábbis a saját csapatommal kapcsolatban. Le a kalappal a Debrecen előtt, maximálisan uralták ezt a mérkőzést, azt kell mondanom, hogy az első pillanattól kezdve. Ez a kozmetikázott eredmény valószínűleg annak is köszönhető, hogy amikor már nem nagyon volt tétje a mérkőzésnek, ahol már úgy nézett ki, hogy nincs teher, akkor kicsit felszabadultabban és lendületesebben játszottak a mieink, és akkor sikerültek dolgok. Sokadik olyan meccsünket veszítjük el, ahol nincs megfelelő védekezés, blokkok, nem segítünk a kapusoknak, fele annyi védés van, vagy annyi sem mint a másik oldalon, és ezek ellen nem tudunk mit kezdeni. Tüzelünk elől, akár ész nélkül is. Nekem van egy elgondolásom, hogy ez miből adódik, ezt a csapatnak elmondtam, de ez maradjon köztünk. Gratulálok még egyszer a Kálmánnak, és az egész csapatnak, mert levízilabdáztak minket."-nyilatkozott Dr. Vincze Balázs vezetőedző.
"Köszönjük a gratulációt Balázs, viszont én úgy érzem, hogy nagyon nehéz meccs volt. Nyilván egy kicsit szétnyílt az olló a harmadik negyed vége és a negyedik negyed eleje felé, de én akkor is úgy éreztem, hogy ez egy nagyon kemény meccs, és az Újpestiek nem adják fel. Jöttek, küzdöttek, lehet hogy volt egy kis szerencséjük is, de ugyanakkor a csapatunk nagyon jól játszott, és gratulálok nekik. Remélem, hogy ezt a formát tudjuk majd hozni a jövőben is. Menni kell tovább, és sok sikert kívánok a jövőben mindkét csapatnak."-értékelt Kádár Kálmán a debreceniek vezetőedzője.
A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.
Hajrá UVSE!