Rangadóval folytatódott a női bajnokság

Rangadóval folytatódott a szünet után a női bajnokság, hiszen két veretlen csapat találkozott a Népligetben. A listavezető, százszázalékos UVSE kezdett sokkal jobban, hiszen Tóth-Csabai Dóra vezető találatára hárommal válaszolt (Rybanska Natasa, Ábel-Antal Dóra, Szücs Gabriella). Az FTC-nek fontos akciógólt jegyzett azonban Illés Anna a negyed végén, ami a látottak alapján lendülete hozta a házigazdát. Lendületbe, hiszen a második etapban fordult a kocka, a zöld-fehérek Vályi Vanda és Dömsödi Dalma révén a vezetést is megszerezték - ennek a menetnek a végén Keszthelyi-Nagy Rita egyenlített.
 
A küzdelem a fordulás után fokozódott, mindkét oldalon láthattunk nagyszerű megmozdulásokat és hibákat is, az izgalomra sem lehetett panasz. Gerendás György csapata mindig vezetést tudott szerezni, de a címvédő rendre egyenlített - majd megint jött a negyed végén, ekkor Kövesdi Vivien villant, így a záró nyolc perce 7-6-tal mente a felek.
 
Nos, ebben a kemény csatában itt is, ott is töltöttek, tüzeltek, sorjáztak a gólok. A nagy hirigben az FTC ellépett kettővel, de a remeklő Ábel-Antal Dóra révén egyenlített Benczur Márton együttese. A 10-10-ről induló végjátékban Illés Anna lépett elő főszereplővé, ezzel a maga javára fordított a partit a végén kockáztató UVSE ellen az FTC, amely győzelmével, 22 pontjával vezeti a bajnokságot!

FTC-Telekom Waterpolo-UVSE-Hunguest Hotels 13-10 (2-3, 2-1, 3-2, 6-4)
Gólszerzők: Illés 3, Kövesdi 2, Tóth-Csabai 2, Kuna 2, Pőcze 2, Vályi, Dömsödi, ill. Ábel-Antal 5, Keszthelyi-Nagy 2, Szücs, Forgács, Rybanska


Forrás: waterpolo.hu

Fotó: Varga Jennifer