Szoros mérkőzés volt, de az Eger vitte el a 3 pontot.
Annak ellenére, hogy az Eger nagy meglepetésre legyőzte az OSC-t nemrégiben a férfibajnokságban, sejthető volt, hogy az UVSE ellen (is) nehéz dolga lesz a vendégeknek. Végül talán a sejthetőnél is szorosabban alakult a meccs, alaposan meg kellett küzdenie az egrieknek a három pontért, végig nyílt maradt ugyanis a találkozó - végül a négygólos Murisic vezetésével csak behúzta a meccset Tóth Kálmán csapata.
Vincze Balázs értékelése a mérkőzést követően:
Gratulálok az Eger csapatának. A szív és a lendület vitte őket, ezt Kálmánnak tulajdonítom. És gratulálok az UVSE-nek, mert nem látszott ezen a mérkőzésen, hogy az egyik csapatnak 19 pontja van a másiknak meg 7. Végig partiban voltunk - azt gondolom a védekezésünk alapvetően jó volt. Támadásban és emberelőnyben nem lehet hibázni. A negyedik negyedben kaptunk előnyőket, amit ha sikerül értékesíteni akkor az 1 pont meg lett volna. Harcos játék volt, több jobb egyéni teljesítménnyel sikeresebb lehetett volna a végeredmény.
Forrás: waterpolo.hu