Újabb szép győzelmet arattunk
MOL NŐI OB I. BAJNOKSÁG
UVSE - Szentes 22:4
"Ez egy felkészülési mérkőzés volt, a két csapat nem ugyanazokért a célokért küzd. Betekintést nyertünk egy BL csapat játékába testközelből. Úgy gondolom, hogy nagyon pozitív volt számunkra, még akkor is ha nagyon kevés gólt lőttünk, mivel rengeteg fiatal játékossal állunk fel. Bízom benne, hogy fogunk tudni a mérkőzésből tanulni."-nyilatkozta a Szentes vezetőedzője.
"Egy nagyon jó gyakorlás volt, de nem szeretem ezt a megközelítést, hiszen ez egy OB1-es mérkőzés volt, pontosan annyi pontot lehet ezen a meccsen szerezni, mint bárki más ellen. Nehéz ezeken a hétközi meccseken koncentrálni, főleg nagy különbségnél, de ebben nem lehetünk elnézőek magunkkal, mert bármilyen napszakban, időpontban, bármilyen ellenféllel szemben nem tudunk koncentrálni, azért nagyon keményen meg fogunk fizetni a szorosabb meccseken. Nem szeretnék telhetetlennek tűnni, volt azért néhány szituáció, amit jobban kellett volna megoldanunk, akár egyénileg, akár csapatilag, de mindent egybevetve gratulálok a csapatnak, mert egy újabb nagyon szép győzelmet arattunk."-értékelt Benczur Márton
A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető.
Hajrá UVSE!