Zsínorban hatodszor is bajnokcsapat

Hazai oldalon nem számított jó hírnek, hogy a felek első összecsapásán bordasérülést szenvedő Parkes Rebecca ezúttal sem tudta vállalni a játékot, mindazonáltal Benczur Márton csapata olyan elánnal kezdte a mindent eldöntő csatát, hogy képes volt pótolni kulcsemberét. Ráadásul a dunaújvárosiak baját tetézte, hogy a fináléban eddig gól nélküli Gurisatti Gréta ujja megsérült, ápolni kellett a kispadon, plusz vezére, Garda Krisztinahamar két személyi hibánál járt.
 
Faragó Kamilla kétszer talált be az első negyedben, Keszthelyi Rita is kihasználta, hogy egyszer egyedül hagyták - átellenben Brezovszki Gerda lövése talált be. AZ UVSE különösen védekezésben nyújtott kimagaslót, a blokkok a helyükökön voltak, Gangl Edina határozottan irányított, illetve védett.
 
A második negyedben sem változott semmi, nem véletlen, hogy Mihók Attila a 14. percben időt kért, Gurisattit visszaküldte, hiszen csapata támadójátéka finoman fogalmazva akadozott. Keszthelyi gólja 4-1-et ért a hazaiaknak, akik hátul eszméletlen koncentráltak voltak, így a nagyszünetben nyugodtabbak lehettek.
 
Fordulás után minden ott folytatódott, ahol abbamaradt. Garda kipontozódott, Dávid Cila bevette Magyari Alda kapuját, semmi jel nem utalt arra, hogy szoros legyen a parti, abszolút dominált az UVSE. A harmadik negyed közepén kikérte második idejét Mihók Attila, aki igyekezett nyugalmat árasztani, és lövésekre bíztatni játékosait. Szilágyi Dorottya hamar megfogadta a tanácsot, így lett 5-2. Lehetett volna 5-3- is, de Szilágyi fórban kapufát lőtt, majd büntetőjét a parádézó Gangl kivédte. A következő újvárosi fór és helyzet is kimaradt, ellenben a hazaiak a negyed végén Rybanska Natasa fórból pontos volt - nem véletlenül kért időt Benczur Márton, pontosan tudta, a 6-2-es előny közel, nagyon közel viszi csapatát a hőn áhított eredményhez.
 
A záró etapot is klassziscsapathoz méltóan, taktikusan lehozta az UVSE, Szücs Gabriella lőtt egy gólt, így megvédte bajnoki címét, zsinórban hatodik alkalommal lett aranyérmes! Kezdődhetett az ünneplés, majd az érmeket és a kupát Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és dr. Faragó Tamáselnökségi tag adta át. 


Benczur Márton, az UVSE edzője: „Érzelmes pillanatok ezek… Már tavaly szerettünk volna Tibor emléke előtt ily módon is tisztelegni, érte is játszottunk. Hihetetlen csapatom van, nem találom a szavakat, köszönöm minden játékosomnak, a klub összes dolgozójának. Szeretnék gratulálni a Dunaújvárosnak is, nagyszerű ellenfél volt. Szeptemberben ők nyerték a kupadöntőt, azóta sikerült ennyit fejlődnünk.”

Keszthelyi-Nagy Rita, az UVSE csapatkapitánya: „Mindig nehéz nyerni, az állandó motiváltságot szinten tartani. Az elmúlt két kupadöntőt ellenfelünk nyerte, tavaly a bajnokságot lefújták, így meg volt bennünk az az akarat, tűz, ami kellett, egymásért küzdöttünk. Olyan védekezést mutattunk, ami ezt eredményezte. Végtelenük türelmesek voltunk, okosan, higgadtan játszottunk. Boldog vagyok, ez a bajnoki cím különleges, mert sok fiatal saját nevelésű játékossal értük el, akik nagyon tehetségesek, akik bizonyították, hogy lehet rájuk a jövő években számítani. Mi rutinosabb játékosok mindig hittünk bennük, most együtt ünnepelhetünk.”

Gangl Edina, az UVSE kapusa: „Boldog vagyok, de nem ment volna így a védés, ha nem ilyen csapat áll előttem, ha nincs ennyi blokk. A feladatok le voltak osztva egyénre, ezt fegyelmezetten betartottuk. Tudtuk, ha kevés gólon tartjuk őket, akkor elöl lövünk annyi gólt, hogy nyerjünk – ez volt a kulcs. Gratulálok a Dunaújvárosnak is, nagyon jó csapat, nehéz ellenfél volt.”

Döntő, 3. mérkőzés
UVSE-Hunguest Hotels-Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 7-2 (3-1, 1-0, 2-1, 1-0) 
Gólszerzők: Faragó K. 2, Keszthelyi 2, Dávid 1, Rybanska 1, Szücs 1, ill. Brezovszki 1, Szilágyi 1


dsc-2108.JPG

dsc-2573.JPG

Forrás: waterpolo.hu

Fotók: Varga Jennifer